A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyaralás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyaralás. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. augusztus 29., vasárnap

Ukong-Olaszország

Idén nagy fába vágtuk a fejszénket! A szokásos augusztusi sátorozásunk után, egyből Olaszországba indultunk! De tényleg szó szerint! Szombaton reggel felkeltünk, reggeliztünk és lebontottuk a sátrat! Némi csomag válogatás, rendezés után bepakoltunk a kocsiba, és vacsora után indulás Olaszországba!
4 család indult egyszerre, és amennyire lehetett igyekeztünk egyben maradni! Bár az utat nem mindenki ugyan úgy bírta, ezért fél órás különbségekkel de mindannyian megérkeztünk!
Az első utunk a tengerhez vezetett, majd egy kávézóba!
Miután elfoglaltuk a szállásunkat, lepihentünk!
A gyerekek egész jól viselték az utat, szinte végig aludtak! Az első két nap alatt sikerült is kipihenni magunkat a tengerparton! Aztán neki indultunk a környék felfedezésének! Jártunk Trevisoban, Caorle-ban, és ami a számomra a legkedvesebb Velencében! A tenger nagyon sós volt és jó meleg!
A gyerekek is nagyon élvezték a pancsolást, és a nagy hullámokat! Utóbbinak Benikém örült igazán!
Ettünk pizzát, tésztát, tiramisut, finom fagyikat, rákot, tintahalat és polipot! De egy hét nem elég arra, hogy mindent megnézzünk, így még ide biztosan visszatérünk!
Ime képekben:











2010. augusztus 4., szerda

Balatoni hosszú hétvégénk



Négy napot töltöttünk idén is a Balatonon!
Sajnos strandolós képek nem készültek, mert csak az utolsó nap akartam levinni a fényképező gépemet, erre aznap nagyon rossz idő volt! Így csak a parton készült pár fotó!
Kifogtuk a legmelegebb napokat, így csoki barnán jöttünk haza! A gyerekek egészen kiszőkültek, és lebarnultak! A vizet nagyon élvezték! Benit ki sem lehetett rángatni, még a fagyira is úgy kellett rábeszélni! Jázmin meg egyszer elaludt a kezemben, bent a vízbe, és csak beletettem a csónakba, ő ringatózott a vízen, mi meg hűsöltünk! Persze a Balaton olyan meleg volt, hogy abban egyszerűen nem lehetett lehűlni! És még voltak benne meleg pontok, na az már hasonlított a fürdő vízre amit itthon télen engedek! :) De azért nagyon jó volt! A nagyszüleimnek van ott nyaralójuk, és így náluk voltunk. Minden nap meleg étellel vártak minket! Nagyon jó volt, hogy végre nem én főztem! Ott is szülinapoztunk és volt torta is! Nagyjából ennyit tudok írni, erről a pár napról, mert végül is csak strandoltunk!